Job 10

1 Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében. 2 Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem! 3 Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz? 4 Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e? 5 Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai, 6 hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz, 7 noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet? 8 Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél? 9 Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza? 10 Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál; 11 bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél; 12 életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet. 13 De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned: 14 ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz. 15 Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal. 16 S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem; 17 megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem! 18 S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem; 19 mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna. 20 Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset! 21 Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába, 22 országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.