Job 5

1 Kiálts csak, van-e, ki felel neked, s kihez fordulnál a szentek közül? 2 Mert az oktalant megöli a bosszúság, s az együgyűre halált hoz a vakbuzgalom. 3 Én láttam az oktalant meggyökeredzeni, és rögtön megátkoztam hajlékát. 4 Távol esnek gyermekei a segítségtől, összezúzatnak a kapuban és nincs mentő. 5 A kinek aratását megeszi az éhező, tövisek közül is elveszi, és áhítja vagyonukat a hurok. 6 Mert nem a porból nő ki a baj, s nem a földből sarjad a szenvedés; 7 hanem az ember szenvedésre született, a mint a villám fiai magasba repülnek. 8 Azonban én Istenhez fordulnék, és az Istenhez intézném ügyemet. 9 A ki nagyokat tesz, kikutathatatlanul, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen. 10 A ki esőt ad a földnek színére s vizet küld a térségek szinére, 11 hogy az alacsonyokat magasra tegye, s a búsulók segítségre emelkednek. 12 Megbontja a ravaszok gondolatait, s nem végeznek kezeik olyat, a mi valódiság. 13 Megfogja a bölcseket ravaszságukban, s a ferdék tanácsa elhamarkodott; 14 nappal sötétségre találnak, és mint éjjel tapogatóznak délben. 15 Így megsegíti a kardtól, szájuktól, és az erősnek kezétől a szűkölködőt; 16 s lett remény a szegény számára, és a jogtalanság elzárta száját. 17 Íme boldog a halandó, kit Isten megfenyít, s a Mindenható oktatását meg ne vesd; 18 mert ő fájdít és bekötöz, sebet üt és kezei gyógyítanak. 19 Hat szorongatásban megment és hétben nem ér téged baj: 20 Éhségben megváltott a haláltól s háborúban kard hatalmától; 21 a nyelv ostora elől rejtve vagy s nem félsz pusztítástól, midőn jön; 22 pusztításon s éhínségen nevetsz, s a föld vadjától nem kell félned, 23 mert a mező köveivel van szövetséged s a mező vadja békére állott veled. 24 Megtudod, hogy béke a te sátorod; vizsgálod hajlékodat és nincs vétked; 25 tudod, hogy sok a magzatod és sarjaid akár a földnek füve. 26 Erő teljében jutsz el sírhoz, a mint fölmén az asztag a maga idején. 27 Íme, ez az, a mit kikutattunk, így van, hallgass rá és ismerd meg te!