Job 9

1Felelt Jób és mondta: 2Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó? 3Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül. 4Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt? 5A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában; 6a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek; 7a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz; 8kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain; 9teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit; 10a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen: 11lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre; 12ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz? 13Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői; 14hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben! 15A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék. 16Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra. 17A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül. 18Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel. 19Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem? 20Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem. 21Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet! 22Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg. 23Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik. 24Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda? 25Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót. 26Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére. 27Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel: 28megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani. 29Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába? 30Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet: 31akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim. 32Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre. 33Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre. 34Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem: 35majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.