Jeremiah 4

1Ha megtérsz, Izrael, úgymond az Örökkévaló, hozzám megtérsz és ha eltávolítod undokságaidat színem elől és nem kóborolsz, 2hanem esküszöl él az Örökkévaló, hűségben, jogosságban és igazságban: akkor áldani fogják magukat vele a nemzetek és vele dicsekednek. 3Mert így szól az Örökkévaló Jehúda embereihez és Jeruzsálemhez: Szántsatok föl magatoknak ugart és ne vessetek tövisek közé. 4Metéljétek körül magatokat az Örökkévalónak és távolítsátok el szívetek előbőrét, Jehúda emberei és Jeruzsálem lakói, nehogy tűzként törjön ki haragom és égjen és senki nem oltja cselekedeteitek gonoszsága miatt. 5Jelentsétek Jehúdában és Jeruzsálemben hallassátok, mondjátok fújjátok meg a harsonát az országban, kiáltsátok ki teljes erővel és mondjátok: gyülekezzetek, hadd megyünk az erősített városokba. 6Emeljetek zászlót Czión felé, meneküljetek el, ne álljatok meg, mert veszedelmet hozok észak felől és nagy romlást. 7Fölkerekedett az oroszlán az ő sűrűjéből és a népek megrontója elindult, kijött helyéből, hogy országodat pusztulássá tegye, városaid elpusztuljanak, lakó nélkül. 8Emiatt kössetek föl zsákot, gyászt tartsatok és jajgassatok, mert nem fordult el tőlünk az Örökkévaló fellobbant haragja. 9És lesz ama napon, úgymond az Örökkévaló, elvész a királynak szíve és a nagyoknak szíve és eliszonyodnak a papok, és a próféták elámulnak. 10Én megmondtam: Jaj, Uram, Örökkévaló, valóban ámítva ámítottad ezt a népet és Jeruzsálemet, mondván: békétek lesz, holott a lélekig ért a kard. 11Abban az időben azt mondják a népről és Jeruzsálemről forró szél a hegycsúcsokról a pusztában népem leánya felé – nem szórásra és nem tisztításra; 12ezeknél teljesebb szél ér engem. Most én is ítéletet mondok ki felettük. 13Íme mint a felhők jön fel, s mint a szélvész olyanok a szekerei, gyorsabbak a sasoknál lovai, jaj nekünk, mert elpusztíttattunk. 14Mosd meg szívedet a gonoszságtól, Jeruzsálem, hogy megsegíttessél, meddig lakozzanak benned jogtalan gondolataid! 15Mert hallga, hírmondó Dán felől és vésznek hallatója Efraim hegyéről. 16Jelentsétek a nemzeteknek, íme hallassátok Jeruzsálem felől, ostromlók jönnek messze földről és Jehúda városai ellen emelik hangjukat: 17mint mezőőrök, úgy vannak ellene köröskörül, mert irántam engedetlenkedett, úgymond az Örökkévaló. 18Utad és cselekedeteid tették neked ezt, ez a te gonoszságod, azt, hogy keserű, hogy szívedig ért. 19Beleim, beleim, hogy remegek, szívem falai, zúg az én szívem, nem hallgathatok, mert harsona hangját hallottad lelkem, harcnak riadását. 20Romlást romlásra hirdetnek, mert elpusztíttatott az egész ország, hirtelen elpusztíttattak sátraim, egy pillanat alatt kárpitjaim. 21Meddig kell látnom a zászlót, hallanom a harsona hangját? 22Bizony oktalan a népem, engem nem ismernek, dőre fiuk és nem értelmesek ők, bölcsek ők rosszat tenni, de jót tenni nem tudnak. 23Néztem a földet és íme puszta és üres, az egekre es nincs meg a világosságunk. 24Néztem a földet és íme megrengnek és mind a halmok megrázkódnak 25Néztem és íme nincs meg az ember és mind az ég madara elköltözött. 26Néztem és íme a termőföld pusztává lett és mind a városai romba dőltek az Örökkévaló miatt, fellobbant haragja miatt. 27Mert így szól az Örökkévaló: Pusztulássá lesz az egész ország, de végpusztítást nem teszek. 28Emiatt gyászol a föld és elsötétülnek az egek fölülről, amiatt, hogy szóltam, szándékoltam s nem bántam meg, sem attól el nem térek. 29A lovas és íjász zajától megfutamodik az egész város, a sűrűkbe mentek és a sziklákra szálltak: az egész város elhagyatva, senki sem lakik bennük. 30Te pedig, kifosztatván, mit fogsz cselekedni? Bár bíborba öltözöl, bár aranydísszel díszíted magad, bár kendőzve föltéped szemeidet, hiába szépíted magad, megvetettek téged a szeretők, életedre törnek. 31Mert hangot mint vajúdó nőét hallottam, jajkiáltást mint először szülőét, Czión leányának hangját, piheg, terjesztgeti kezeit: Oh, jaj nekem, mert elbágyadt a lelkem öldöklőktől!
Copyright information for HunIMIT