‏ Psalms 104

1Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél. 2Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget. 3Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain. 4Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet. 5Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké. 6Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak; 7dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek – 8felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik. 9Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet. 10Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak. 11Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják. 12Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak. 13Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld. 14Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből, 15és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét. 16Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett; 17ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza. 18A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak. 19Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét; 20szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek. 21Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket. 22Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek. 23Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig. 24Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel. 25Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt. 26Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban. 27Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. – 28Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval. 29Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza. 30Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét. 31Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein! 32Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek. 33Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok! 34Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban. 35Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!