Psalms 39
1A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. 2Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van! 3Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott; 4hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel: 5Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok. 6Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla. 7Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be. 8Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van! 9Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy! 10Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted. 11Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én! 12Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla. 13Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind. 14Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
Copyright information for
HunIMIT